Üdvözöllek honlapomon,
Szabó Tamás vagyok,
rekreációs mozgásprogram-vezető

Főként egészségmegőrzéssel, életmódváltással, tartásjavítással, illetve izomfejlesztéssel foglalkozom.

Főként egészségmegőrzéssel, életmódváltással,
tartásjavítással, illetve izomfejlesztéssel foglalkozom.

Nézz szét

Rólam

Versenysportoltam vívóként 13 évet párbajtőr fegyvernemben, és nem szerettem volna megszakítani a sporttal való kapcsolatot, ezért fitness instruktorként tanultam később személyi edzõi papírra is szert tettem, mert elkezdett érdekelni a fitnesz világa.

Főként egyes típusú diabéteszem menedzselése miatt kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, időközben rájöttem, hogy szeretnék segíteni minél több embernek elérni a céljait.

Igyekszem minden egyes edzésen a maximumot nyújtani és ugyanolyan élményt mind az első embernek és az utolsónak is. Fontosnak tartom az õszinteséget oda-vissza, már csak azért is, mert a közös munkánk során erre szükségünk lesz.

Szolgáltatásaim

Fogyás, alakformálás

Megtanítok neked edzés közben mindent, amire szükséged lesz fogyásod érdekében a feladatok helyes kivitelezésén felül.

Személyes konzultáció

Komoly érdeklõdés esetén személyes konzultáció, ahol átbeszéljük mit szeretnél elérni, és megbeszéljük hogyan nézhet ez ki a valóságban.

Izomfejlesztés

Ezt azoknak ajánlanám, akik szeretnének izomtömeget építeni és nem csak "tömegelni" szeretnének majd lesz valahogy alapon.

Páros edzés

Ha barátoddal, barátnõddel szeretnél eljönni edzeni, akkor ez nektek szól. Páros edzés során mindkettõtökre figyelek minden esetben, egyedül nem dolgozik senki. Amikor egyikõtök dolgozik a másik pihen. Ha több pihenõidõ kell, akkor kérdéseitekre válaszolok, illetve kettõtök munkavégzésének váltása között is nyugodtan feltehettek kérdéseket.

Együttdolgozás esetén

Mindig megválaszolok minden kérdést, ami este 20:00-ig érkezik be, utána mint mindenkinek van családja, magánélete, amit én is tiszteletben tartok. Az este 20:00 után érkezõket is megnézem, amennyiben életbevágó a kérdés megválaszolom, ellenkező esetben nem. :)

Árazás

Egy alkalmas személyi edzés

6000 Ft/ alkalom

Heti két alkalom személyi edzés

5000 Ft/ alkalom

Három alkalom személyi edzés egy héten

12000 Ft/ hét

Elérhetőségeim

1135 Budapest, Béke u. 23.
Telefon: +36 30 359-25-04
Email: tamas.szabo.x@gmail.com